Köszöntjük oldalunkon

A 2007. évben első alkalommal került megrendezésre a Gyulai Vár melletti rendezvényterületen a Várkerti Vigasságok.

A rendezvény céljai között szerepel, hogy a látogatókkal megismertesse a magyar biotermékeket, népszerűsítse a méltán híres gyulai májast, gaztronómiai különlegességek, igazi hungarikumok bevezetése, Gyula város idegenforgalmi kínálatának bővítése.

Gyula város lakosságának szórakoztatása, kulturált italfogyasztás megteremtése, valamint hogy Gyula város idegenforgalmi kínálata az eddigieknél még szélesebb körű programokat nyújtson mind a lakosság, mind a városba látogatók számára. 

A rendezvény három napja alatt minden korosztály számára színvonalas, szórakoztató programokat kínálnak a szervezők.
A rendezvényre kilátogató vendégeket ételkészítési bemutatók szórakoztatják, ahol megkóstolhatják a szakácsmesterek által megálmodott étel-különlegességeket.

A szombati napon a baráti társaságoké a főszerep, amikor is a "Sertésmájból készült ételkülönlegességek főzőversenyén" megmutathatják, hogy ki hogy bánik a fakanállal. A versenyben részt vevő csapatok évről-évre bebizonyítják, hogy a főzőversenyen készült ételeket igen látványosan és sokféleképpen el lehet készíteni.

 

A gyulai hentesmesterek látványos bemutatókkal és igazi gyulai kolbásszal várják a rendezvényre kilátogatókat.

 

A rendezvény gasztronómiai fővédnöke a Magyar Nemzeti Gasztronómai Szövetség.

Gasztronómiai házigazda: Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke.   

 

 

N Y E R E M É N Y J Á T É K!

 

NYERJEN 2 ÉJSZAKÁS PIHENÉST FÉLPANZIÓS ELLÁTÁSSAL 2 FŐ RÉSZÉRE!

Küldje be Gyulai májasból készült receptjét!
Gyulai Várkerti Vigasságok I. Gyulai Májas Fesztivál
 
  
2011. június 24-26. között kerül megrendezésre a Gyulai Várkerti Vigasságok -  I. Gyulai Májas Fesztivál rendezvénysorozat. Számos program mellett a gasztronómia kiemelt szerepet játszik.
 
Játékra hívjuk Önöket! A Gyulai kenőmájas felhasználásával hidegkonyhai- és receptversenyt hirdetünk, a helyszínen a sertésmájból készült ételek főzőversenyét rendezzük meg.
 
A receptverseny lebonyolításában a www.mesterszakacs.eu vállalta a segítséget, így arra kérjük Önöket, függetlenül attól, hogy amatőrök, netán profik, hogy olyan saját receptjüket, ahol a felhasznált nyersanyagok között szerepel a gyulai kenőmájas, a mesterszakacs@mesterszakacs.eu e-mail címre 2011. június 22-ig küldjék el. Tervek szerint a legjobb ételleírások bekerülnek a rendezvényt követően megjelenő receptajánlóba is. Ami külön elismerés, hogy a 2011. június 26-i bemutató főzésen a neves zsűri által legjobbnak talált 1. illetve 2. helyezett receptje alapján a szevezők 200 főre elkészíttetik az ételt! Eredményhirdetés 2011. június 16.-án.
Küldje el nyerő receptjét mihamarabb.
 
Fődíj: 2 éjszakás pihenés 2 főre a Panoráma Wellness Hotelben Békéscsabán!
 
A nyertes recept itt olvasható.
 

Keress minket és lájkolj a

 -on. (Katt ide)

 

Szállásajánló:

 

Rendezvényeink:

 

                               

 

 


  Webfejlesztés, grafikai munkák: ML Art Consulting Webdesign